Briatore: Leclerc gyorsabb Vettelnél, és készen áll arra, hogy bajnok legyen

Mindenképp el lehet mondani, hogy Charles Leclerc berobbant idén, több polet szerzett, mint bárki más, és két győzelme is van már. Most Flavio Briatore dicsérte meg.

A monacói a nyári szünet után lendült bele igazán, ekkor szerezte ugyanis a két futamgyőzelmét, Spában és Monzában. Mindez arra elég neki, hogy a csapattársa előtt legyen összetettben első Ferraris évében, jelenleg 9 pont köztük a differencia.

Egy biztos, Leclerc meggyőző. Briatore szerint viszont annyira, hogy már igazából Vettel tisztán második számú mögötte.

„Leclerc gyorsabb, mint Vettel. Készen áll arra, hogy megnyerje a bajnokságot” – mondta az olasz. „Ha én lennék a csapatfőnök, őt tenném meg elsőszámúnak. Leclerc egy tehetség, agresszív, és el tudja érni, hogy jól menjen az autó. Mindenki elvégzi a csapatmunkát, de ez csak duma. Választani kell valakit, aki a bajnokságért meg, a másik pilóta pedig ebben segít, másképp nem nyerhetsz. Vettel maradhat, mert egy jó pilóta, de csak mint másodszámú.”

Friss híreink

Salo szerint baromság, amit Hamilton gondolt a büntetése kapcsán

Mika Salo egykori F1-es versenyző és jelenlegi versenybíró reagált Lewis Hamilton panaszára, mi szerint a bírák szándékosan akarták megtörni a dominanciáját az Orosz Nagydíjon. Hamilton...

Bottas: A b*sszátok azoknak szólt, akik szerint már feladtam

Valtteri Bottas elmondta, hogy a második „azoknak, akik kételkedtek, b*sszátok meg” rádióüzenete azoknak szólt, akik azt hitték, hogy már lélekben feladta a harcot a...

Vettel nemcsak pilóta, hanem részvényes is lesz az Aston Martinnál?

Mivel az Aston Martin részvényei "még mindig kedvezőek”, Toto Wolff szerint ez egy jó lehetőség lehet Sebastian Vettelnek arra, hogy invesztáljon a csapatba. A BMW-Sauber,...

Wolff nem zárja ki teljesen a Red Bull-Hamilton egyességet

Toto Wolff nem gondolja, hogy Lewis Hamilton el akarja hagyni az év végén a Mercedest, de hozzátette, látott már egy-két furcsa dolgot a Forma-1-ben. Eddie...
41,9k Followers
Follow

Related articles